A Novus Ordo Missae érvényessége

(Megjelent a Szent Margit Lap 125. számában)

[Figyelem: Ez a cikk 2006-ban került fel a honlapra, és így a szerkesztő akkori véleményét tükrözi. Ezért e témával kapcsolatban fontos a honlapra kb. 2014. április után megjelent cikkeket áttanulmányozni.]

1.
S. E. Marcel Lefebvre érseknek
1977. november 8-án Ecône-ban a szeminaristáknak adott iránymutatásai

Az elmúlt tíz év alatt több ízben volt lehetőségem e kérdésekre, melyek végtelenül fontosak, válaszolni. Eközben mindig igyekeztem az Egyház szelleméhez összhangban a teológiai elvekkel – melyek a hitet fejezik ki – és a lelkipásztori bölcsességgel, ahogy ez az erkölcstanban és a történelem tapasztalataiban kifejezésre jut, hű maradni. Úgy hiszem, kijelenthetem, hogy ezekben a dolgokban soha nem változtattam meg a véleményemet, és hogy ez a szellemi beállítottság és viselkedés, amelyet szerencsére a papok és a hívek túlnyomó többsége is bír, a tévedhetetlen hagyománnyal van összeforrva.
     Nyilvánvaló, hogy ez a néhány sor nem elegendő ahhoz, hogy erről a problémáról kimerítő tanulmányt folytassunk. Sokkal inkább arról van szó, hogy nyíltan feltárjuk a végkövetkeztetéseket, hogy ezután senki ne tévedhessen a Szent X. Pius Papi Közösség célkitűzéseivel és szellemével kapcsolatban.

Haladéktalanul hagyjunk fel azzal a képtelen nézettel, miszerint, „ha az új mise érvényes, akkor részt lehet venni rajta”. Az Egyház minden időben tiltotta, hogy hívei szakadárok vagy eretnekek miséin részt vegyenek, akkor is, ha ezek a misék különben érvényesek. Nyilvánvaló, hogy szentségtörő miséken nem szabad részt venni, de olyan miséken sem, melyek hitünket veszélyeztetik.
     Nos, azt könnyű bebizonyítani, hogy az új mise, miként azt a liturgia-bizottság megfogalmazta, mind a zsinat által hivatalosan adott felhatalmazásokkal, mind Pater Bugnini összes magyarázatával, hallatlan közeledést mutat a protestáns teológiához és a protestáns kultuszhoz.
     Az új mise mindenek előtt a következő alapvető hittételeket nem juttatja többé világosan kifejezésre, sőt gyakran velük szemben áll:
     – a pap az oltárnál az egyedüli szolgálattevő;
     – valódi áldozatról, áldozati cselekményről van szó;
     – a vágóáldozat, az áldozati ajándék maga a mi Urunk Jézus Krisztus, aki Testével és Vérével, Lelkével és Istenségével van jelen a kenyér és a bor színe alatt;
     – ez az áldozat engesztelő áldozat;
     – az áldozat bemutatás és a szentség a konszekráció szavai által megy végbe, és nem az azt megelőző vagy azt követő szavakkal.

Elegendő néhány újítást felsorolni, hogy bebizonyítható legyen az új misének a protestantizmushoz való közeledése:
     – az oltárnak oltárkő nélküli asztallá való változtatása;
     – annak bevezetése, hogy a pap a misét a nép felé celebrálja;
     – a koncelebráció;
     – a népnyelven mondott mise;
     – a hangosan mondott mise;
     – a két részből: szóból és eucharisztiából álló mise;
     – a profanizált oltáredények;
     – a kovászos kenyér;
     – az eucharisztiának laikusok által történő kiszolgáltatása;
     – a kézbeáldoztatás;
     – az Oltáriszentségnek a falban való elhelyezése;
     – nők részvétele, felolvasása a mise alatt;
     – a kommunió kiszolgáltatása a betegeknek laikusok által.
     Ezek mind olyan újítások, melyeket az Egyház hivatala jóváhagyott.

Túlzás nélkül meg lehet tehát állapítani, hogy e misék legtöbbje szentségtörő, és hogy az egész hitet veszélyeztetik azáltal, hogy megrövidítik. Az elszentségtelenítés olyan messze megy, hogy a mise elveszti természetfeletti karakterét, a „hit titkát”, hogy csupán egy természeti vallás aktusává váljon. Ezek az új misék nem csak, hogy nem lehetnek tárgyai egy kötelességnek, azaz a vasárnapi kötelező misehallgatásnak, hanem e misékre sokkal inkább a kanonikus jogot kell alkalmazni, melyet az Egyház a „communicatio in sacris” (istentiszteleten való részvétel) kérdésében a szakadár ortodox és protestáns istentiszteleti alkalmakra előír.

Egyet jelent ez azzal, hogy ezek a misék mind érvénytelenek?

Ha a mise érvényességére vonatkozó lényeges feltételek adva vannak, azaz anyag, forma, szándék és érvényesen felszentelt pap jelen van, akkor ezt nem lehet teljes bizonyossággal állítani. Az offertorium, a kánon és a pap kommuniójának imái, melyek az átváltoztatást körülveszik, az áldozat és a szentség épségéhez, de nem annak érvényességéhez szükségesek. Amikor Mindszenty bíboros börtöncellájában a konszekráció szavait valamilyen kenyér és bor felett titokban elmondta, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Testéből és Véréből táplálkozzon anélkül, hogy az őrök észrevegyék, minden bizonnyal végrehajtotta az áldozatot és a szentséget.
     Az azonban nyilvánvaló, hogy olyan mértékben csökken egyre jobban az érvényes misék száma, amilyen mértékben a papok hite pusztul, mert így ezeknek már nem áll szándékában azt tenni, amit az Egyház mindenkor tett; hiszen az Egyház nem változtathatja meg ezt az intenciót. Azoknak a fiataloknak a képzése, akiket ma szeminaristáknak neveznek, nem készít fel arra, hogy szent, érvényes miséket ünnepeljenek. A szentmise engesztelő áldozatának bemutatása ma már nem tartozik a papok lényeges feladatai közé. Semmi nem okoz akkora csalódást és szomorúságot, mint püspököknek a hivatásokról szóló, vagy egy papszentelés alkalmából kiadott hivatalos közléseinek vagy beszédeinek a tanulmányozása. Már fogalmuk sincs arról, hogy tulajdonképpen mit jelent az, hogy pap.

Ahhoz azonban, hogy azok szubjektív vétkét megítéljük, akik az új misét olvassák, és azokét, akik azon részt vesznek, a szellemek megkülönböztetéséről szóló szabályokat kell figyelembe venni az erkölcs- és pasztorálteológia irányelvei alapján. Mindig a lélek orvosaiként kell cselekednünk és nem bíróként vagy hóhérként, mint ahogy azok próbálnak cselekedni, akiket keserű felindulás és nem valódi buzgóság hat át. Bárcsak hagynák magukat a fiatal papok Szent X. Pius első, 1903. október 4-én kiadott „E supremi apostolatus cathedra” kezdetű enciklikájának szavaitól inspirálni, vagy olyan ismert szellemi írók számos szövegétől, mint Dom Chautard, Garrigou-Lagrange vagy Dom Marmion!

2.
Walter Hoeres professzor
2006. májusi kommentárja a „Societas Jesu et Mariae” elöljárójának cikkéhez

Tökéletesen elegendő ezeket a tényszerűen és világosan megfogalmazott teológiai elveket szem előtt tartani, hogy ma is ugyanarra az eredményre jussunk, mint Marcel Lefebvre érsek immár 29 évvel ezelőtt. Sőt, még ennél is tovább kell menni, ha azon fiatal papok kiképzését figyelembe vesszük, akik manapság a misét olvassák, amelynek látogatását súlyos bűn terhe alatt az Egyház ma is előírja.
     Mert mit is tanítottak az elmúlt években a szemináriumokban? Milyen szellemiségük, milyen beállítottságuk van a mai papoknak? Valóban azt akarják tenni és bemutatni, amit egy pap 60 és 70 évvel ezelőtt akart és szándékozott, amikor az oltár lépcsőire állt a kereszt felé fordulva, háttal a népnek, és mélyen meghajolva a tabernákulumban jelen levő Isten és Úr Jézus Krisztus előtt a misét a következő szavakkal megkezdte: „Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen. Bemegyek az Isten oltárához.”

Nem azt kellene-e ma inkább mondania a papnak az egyháznak mint Isten népének teológiája szerint: „Isten népének nevében. Amen. Oda lépek az úrvacsora asztalához.” És ezt konformisan a II. Vatikánum teológiájával és azzal a tanítással, miszerint a szentmise úrvacsora. Mit szándékozik egy olyan kispap tenni majd, akinek szemináriumi spirituálisa a tabernákulum előtti térdhajtást a következő szavakkal utasította el: „Talán otthon is térdet hajt a kenyértartó előtt?” Mit gondolhat olyankor logikusan egy ember vagy egy pap, amikor az Úrnapi körmenetben vagy a templomi búcsún a Legméltóságosabb Oltáriszentség mellett a protestáns lelkész a szentséggel egymagasságban Luther bibliáját hordja körül?
     Nem szabad, sőt nem kell ilyenkor sürgősen megkérdeznünk, vajon hogyan áll az ilyen papok intenciója és ezzel együtt hite?

És akkor azt akarják nekünk bebeszélni, hogy ezt mind ignorálnunk kell, és részt kell vennünk az ilyen miséken. Megint egyszer bebizonyosodott, hogy Lefebvre érsek már 29 évvel ezelőtt bölcsebb és messzelátóbb volt, mint manapság a még oly konzervatív egyházi emberek. Mind ezeknek az embereknek és csoportosulásoknak jobbat tenne, és az elsietett és téves következtetésektől is megőrizné őket, ha Lefebvre érsek szavait és útmutatásait intenzívebben olvasnák és tanulmányoznák.


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA