XVI. Benedek pápa az emberi joguk világszerte való kötelezővé tételét követeli
(forrás: www.kath.net – 2008. június 6.)

Az emberi jogok „az emberi személy – akit Isten a saját képmására alkotott – méltóságán alapulnak” – és ezért világszerte kötelező érvényűek. Ezt hangsúlyozta Ázsiára tekintve Benedek pápa ezen a pénteken, melyen Malajziából, Singapurból és Bruneiből fogadta a püspököket. Beszéde során a kontinens számos részén működő laikus hittanítók működését is dicsérő szóval illette.

Az Egyháznak Jézusban való hite ajándék, amit másokkal is meg akarunk osztani – a legnagyobb ajándék, amit az Egyház Ázsiának nyújthat. Szerencsére Ázsia népeinél létezik egy intenzív Istent-kutatás. A hitnek ahhoz, hogy kivirágozzék, mély gyökereket kell Ázsia földjében vernie – nem szabad külföldről hozott importként hatnia, melynek a ti népeitek kultúrájához és hagyományához semmi köze nem lenne.”

„Üdvözölnünk kellene a felvilágosodás igazi vívmányait – különösen az emberi jogok és a szabad vallásgyakorlás kihangsúlyozását. Az emberi jogok az emberi személy méltóságán alapulnak, – akit Isten a saját képmására alkotott – aki tehát ennek univerzális karakterét hangsúlyozza, az fontos evangelizálás-feladatot lát el. Ez a tan ugyanis az Evangélium egyik jelentős aspektusa.”

„Tudatában vagyok, hogy területeitek sok részén komoly nehézségek vannak, például az iskolai keresztény hitoktatásban. De ne hagyjátok magatokat elbátortalanítani. A mohamedánokkal, buddhistákkal, hindukkal és más vallások híveivel folytatott nyílt és őszinte beszélgetésekben segítetek polgártársaitoknak »a szívükbe vésett« törvény felismerésében, amikor az Evangélium igazságait világosan hirdetitek nekik. Tanításotok ily módon széles kört ér el, és hozzá segít a közös nevező megtalálására. És ez újfent abban kell benneteket támogasson, hogy több vallásszabadságot érjetek el.”


(hát ilyet?! hogy a felvilágosodásnak katolikus szemmel nézve vívmányai is voltak? motu proprio: egy lépés előre; »felvilágosodás« vívmányai: öt lépés hátra)


vissza

a HABEMUS PAPAM oldalra                              a KEZDŐLAPRA