Nincs ellentmondás a liturgiában a hagyomány és a haladás között
(forrás: www.kath.net – 2011. május 6.)

A zsinati atyák reformprogramja a „sana traditio” és a „legitima progressio” volt.

A liturgia területén a hagyományt és a haladást nem ritkán „ügyetlen módon” szembe állítják egymással. Holott valójában ez a két fogalom kiegészíti egymást. A tradíció magába foglalja a fejlődés elvét és mindig élő valóság: „A hagyomány folyama mindig magával hozza a forrását és a torkolata felé igyekszik.” E szavakkal fordult XVI. Benedek pápa pénteken, 2011. május 6-án délelőtt azokhoz, akik a Sant’ Anselmo Pápai Liturgikus Intézet megalapításának 50. évfordulójára rendezett gyűlésen vettek részt.

XVI. Benedek pápa először azokra a motívumokra emlékeztetett, melyek az intézet megalakításához vezettek. Miközben XXIII. János pápa a liturgikus mozgalom ügyét magáévá tette, melynek az volt a célja, hogy az Egyház imájának nagyobb lendületet adjon, került sor röviddel a II: Vatikáni Zsinat előtt az intézet megalapítására a bencés egyetem mellett a római Aventinus dombon. A pápa ily módon akart szilárd alapot biztosítani a zsinat liturgikus reformjának.

A zsinat előestéjén, folytatta XVI. Benedek pápa, egyre nyilvánvalóbbá vált a liturgia reformjának sürgőssége. A lelkipásztori szükségszerűség, mely a liturgikus mozgalmat átjárta, szükségessé tette, hogy a hívek aktívabb részvételét a liturgikus ünnepeken a nemzeti nyelvek használata elősegítse és a rítusok különböző kultúrákhoz való alkalmazkodásának témáját elmélyítsék. (!)

Ugyancsak kezdettől fogva megmutatkozott annak szükségessége, hogy a liturgia teológiai alapját mélyebben tanulmányozzák, hogy „elkerüljék, hogy ritualizmusba essenek vagy a celebráns szubjektivizmusát és protagonizmusát támogassák”. A reformnak az isteni kinyilatkoztatás területében és az Egyház hagyományának folytonosságában kellett igazolását megtalálnia.

A kongresszus témájából kiindulva („A Pápai Liturgikus Intézet emlékezet és prófécia között”) a pápa azt hangsúlyozta, hogy maga az intézet léte az „emlékezethez” tartozik. Az intézet az elmúlt 50 évben jelentősen hozzájárult a II. Vatikáni Zsinat elfogadásához. Így vált lehetségessé, hogy Isten szent népének segítsen, hogy „a liturgiát mint az imádkozó Egyház kifejeződését, mint Krisztusnak az emberek közötti jelenlétét és mint az üdvtörténet konstitutív aktualitását élje meg”. …

Az Egyház liturgiája „túl megy a zsinati reformon”, mondta XVI. Benedek pápa. Ennek elsősorban nem az volt a célja, hogy a rítusokat és a szövegeket megváltoztassa, hanem sokkal inkább a mentalitás megújítása, és az, hogy a keresztény élet középpontjába és a lelkek gondozásába Krisztus húsvéti titkának a megünneplését állítsa.

„Sajnos a liturgiát talán – mi, pásztorok és szakemberek is – tárgynak tekintettük, melyet meg kell reformálni, és nem alanyként, mely képes arra, hogy a keresztény életet megújítsa, hiszen a liturgia megújítása és az Egyház egész életének megújulása között nagyon szűk és szerves kötelék található: az Egyház a liturgiából meríti az erőt az élethez.”

A liturgia „a csúcspont, melyhez az Egyház tevékenysége törekszik, és a forrás, melyből az erényei származnak”, mondta XVI. Benedek. Így válik a nagy nevelővé a hit és a kegyelem primátusához. A liturgia „az Egyház élő hagyományának privilegizált tanúja”, hű eredeti feladatához, az emberi ügyek mai helyzetében az „opus Redemptionis”-t kinyilatkoztatni és jelenvalóvá tenni. Ezért él a liturgia „a sana traditio és a legitima progressio korrekt és állandó kapcsolatából”.

E két fogalommal akarták a zsinati atyák a reform-programjukat előterjeszteni „a múlt nagy liturgikus tradíciójának a jövővel való egyensúlyában”.

A cikkel kapcsolatban lásd a honlap következő írását:
       Az új miserítus


2011. május 9.


vissza

a HABEMUS PAPAM oldalra                              a KEZDŐLAPRA