A Lélek új korszaka?
Pater Cantalamessa, Ferenc pápa (?) és Joachim de Fiore

Írta: Giuseppe Nardi
(forrás: www.katholisches.info – 2013. április 3.)

Nagypéntek délutánján Raniero Cantalamessa ismert kapucinus barát, 1980 óta a pápai udvar prédikátora, Ferenc jelenlétében a szentmise alatt Krisztus szenvedéséről és haláláról tartott egy 24 perces prédikációt a Szent Péter bazilikában. A prédikáció megtalálható a Szentszék hivatalos internetes oldalán.
     Raniero Cantalamessa már II. János Pál és XVI. Benedek pontifikátusa alatt a nagyböjti és adventi időszak prédikátora volt. 2012 adventjén is ő prédikált, 2012. december 12-i beszédében azt a kérdést járta körül, hogy a II. Vatikáni Zsinat beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, azaz tényleg új pünkösdöt jelentett-e a katolikus egyház számára.

A katholisches.info 2012. december 15-én feltette honlapjára a beszédet. Hosszú beszédét Cantalamessa így fejezte be:
     »Ma azt mondhatjuk, hogy az a fa, mely a zsinatból nőtt ki, tényleg passzol a maghoz, melyből kifejlődött. Mert miből nőtt ki a II. Vatikáni Zsinat? Azok a szavak, melyekkel XXIII. János azt a meghatódottságot leírta, mely „a szívekben és az ajkakon való izzást a zsinat puszta szavára” kísérte, a prófétai inspiráció minden jegyét magán viselik. Ugyanis a zsinat első ülésszakának végén tartott beszédében XXIII. János a zsinatot „egy új, régóta vágyott pünkösdi eseménynek nevezte, mely az egyházat nagy szellemi erőkkel fogja gazdagítani”. Ma, 50 évvel később csak azt állapíthatjuk meg, hogy Isten megtartotta az ígéretét, melyet Ő az egyháznak alázatos szolgája, Boldog XXIII. János ajkával annak idején adott.«

A katholisches.info szerkesztője kiemelte a prédikáció egyik részét, melyet aztán kommentált is. Itt most elég csak ezt az egy részt bemutatni, mégha ezzel el is mulasztjuk, hogy egy kapucinus barát szájából Nagypénteken Kafka idézeteket és szatellit-készített képek nagyszerűségéről olvashassunk.

»Meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy az egyház mindig kevésbé hasonlítson ahhoz a komplikált palotához, melyet Kafka ír le, és hogy üzenete szabadon és örömmel jöhessen ki belőle, éppen úgy, ahogy ifjú korában. Ismerjük azokat az akadályokat, melyek a hírnököket feltarthatják, az elválasztó falakat, kezdve azokkal, melyek a különböző keresztény egyházakat egymástól elválasztják, aztán a bürokrácia túlzott méretét, a rituálék, törvények maradványait és a múlt vitáit, melyek már idejétmúltakká váltak. .. Ébressze fel újra a Szentlélek ebben a pillanatban, mikor az egyház számára egy új kor kezdődik, tele reménnyel és ígéretekkel, az ablakaikban ülő emberekben az örömhírre való várakozást, és a hírnökökben az akaratot, hogy nekik ezt akár életveszélyben is elvigyék.«

A Rorate Caeli Pater Raniero beszédének eme kiemelt passzázsában az Egyház liturgikus és dogmatikus hagyományának általános szétrombolására való felhívást lát.
     A Messa in Latino azt a kérdést teszi fel, vajon mit ért pontosan Cantalamessa az „elválasztó falak” alatt, melyek „a különböző keresztény egyházakat egymástól elválasztják”, hiszen a tényleges válaszfalak a hithűséget választják el az eretnekségektől. Az egyháznak pont azokhoz kell szabadon és boldogan az üzenetet elvinni, akik eretnek módon elszakadtak tőle.
     Az udvari prédikátor tényleg így értette vagy úgy, hogy az egyháznak mások eretnekségét nem kell észrevennie, azt idejétmúltnak kell tekintenie és ezáltal magának is átvennie?
     A pápai udvari prédikátor a „rituálék maradványaival” a pápai szertartások még meglevő formáit értette, vagy, ahogy Rorate Caeli gondolja, a régi rítust?

Minek ezek a félreérthető célzások egy feltűnően hosszú, szinte programadó prédikációban, az elsőben, melyet Cantalamessa az új pápa (?) előtt tart? [Akivel persze már régen nagyon jól ismerik és megértik egymást: lásd a honlap cikkét és a képeket.]

Pár órával később, Nagyszombaton Sandro Magister vatikáni szakértő Pater Cantalamessa-val kapcsolatban egy új, korántsem megnyugtató aspektust említett meg.

Pont 800 évvel ezelőtt, 1201. március 30-án halt meg Joachim de Fiore a San Giovanni in Fiore kolostorban, akinek a szenttéavatási perét a Cosenza-i egyházmegye, ahol a kolostor található, 2001-ben elindíttatta. E kerek évforduló alkalmából számos konferenciát tartottak, melyek a tudományosság látszata alatt az egyház jelenére és jövőjére életfontosságú kérdéseket vetettek fel.
     Ezek például a Cantalamessa által képviselt tézisekben bukkannak fel, melyet 2002-ben így fogalmazott meg: „A szent történelem három fázisból áll. Az elsőben, az Ószövetségben, az Atya nyilatkoztatta ki magát. A második fázisban, az Újszövetségben, Krisztus. Most a harmadik fázisban vagyunk, melyben a Szentlélek egész világosságában fénylik és az egyház tapasztalatát élteti.” – Pontosan ezt tanította Joachim: a harmadik és utolsó világkorszak eljövetelét, a Szentlélek korát. Egy új, teljesen spiritualizált, toleráns, szabad, ökumenikus egyházéét. Mely a régi, dogmatikus, hierarchikus, túl materiális egyház helyét átveszi.

Cantalamessa közel áll a karizmatikus mozgalomhoz, és ezért e víziók számára nagyon nyitott. Joachim de Fiore befolyása a katolikus gondolkodásra azonban sokkal átfogóbb és mélyebb.
     Joachim de Fiore gondolkodása tényleg Thomas Müntzer, Gotthold Ephraim Lessing, Georg Wilhelm Friedrich Hegel, Ernst Bloch és Raniero Canatalamessa át egészen napjainkig terjed. Kérdés az, hogy Ferenc milyen közel áll az ilyen spirituális ideákhoz? Cantalamessa 30 év óta prédikál nagypénteken a kúriában, ezért az a kérdés, hogy az új pápa (?) előtt beszédének miért adta éppen ezt a bizonyos irányt?
     Amikor Jorge Bergoglio még Buenos Aires érseke volt, részt vett a karizmatikusoknak egyik felekezeteken felüli kongresszusán. Ezen alkalomból készültek azok a megdöbbentő fotók, melyen ő és a szintén jelenlevő Cantalamessa látható, ahogy mindketten a protestáns prédikátor előtt a földre térdelnek, hogy az megáldja őket. …

Joseph Ratzinger teológusként határozottan visszautasította Joachim és tanítványainak spiritualista gondolkodásmódját, és az akkori ferences rendfőnököt, Szent Bonaventurát azzal vádolta, hogy nem elég határozottan járt el Joachim és tanai ellen.
     A lélek-korszaka, melyet Joachim de Fiore kitalált, ugyanannyira homályos, mint amennyire a kezdetére tett kísérletek önkényesek. Cantalamessa ahhoz az irányzathoz tartozik, mely szerint a lélek-korszak a 20. század 60-as éveiben kezdődött el, és e kezdetet a II: Vatikáni Zsinat jelöli.


A Szentírás azonban semmit sem mond egy ilyen korról. Joachim spekulációi szerint a harmadik és utolsó korszakban, minden intézmény, kezdve az államoktól az egyházig az individuális, egyedül a lélektől mozgatott emberek tökéletes társadalmában oldódik fel vagy jobban mondva, teljesen átszellemülve létezik egy új, immateriális formában. Az embernek akkor a lelken át közvetlen kapcsolata van Istenhez és Ő fogja közvetlenül vezetni.
     Már Szent Bonaventura is felismerte ennek az ábrándozgatásnak a veszélyességét, mely az emberek „tökéletessé válása” által a paradicsomot a földön képzeli el. A világmegváltók minden evilágra vonatkozó forradalmi mozgalmának és ideológiájának fontos forrása lett ez a Joachim által képviselt radikális átszellemiesedés. Mert eme ideában valójában az a vágy lapul, mely nem akarja elismerni az ősbűnbe esett teremtés természetét, sőt azt le akarja győzni.

Az 1215-ös IV. Lateráni Zsinat elítélte Joachim néhány szentháromság-tételét és eretneknek nyilvánította őket. III: Honorius nem sokkal később ugyan rehabilitálta Joachimot, mint „katolikus embert”, anélkül azonban, hogy elismerte volna ennek lélek-tézisét.

Vincent Twomey többek között ezt írta e témához: „A felszabadítási teológia egy marxista történelemfelfogáson alapszik, melynek mély gyökerei Joachim de Fiore spekulációiban keresendők.”

(Az első fotón Cantalamessa térdel, a másodikon Bergoglio)


Feltéve: 2013. április 4.


vissza

a HABEMUS PAPAM oldalra                              a KEZDŐLAPRA