„Gyűlölni nem születtem én”
(Szophoklész: Antigoné)

[A katolikus újegyház felszámolásának újabb fordulója]

Az október 6-i cikk folytatása:

„Egy kereszténynek, aki meg lett keresztelve, és megkapta a gyónás és áldozás szentségét, bármi legyen is a vétke és bűnei, amennyiben Istennel és az Egyházzal megbékélve hal meg, joga van egy szentmise és a temetés celebrálására”

„Amikor te könnyek között imádkoztál és eltemetted a halottakat, sőt még étkezésedet is félbeszakítottad, és napközben ott rejtegetted a holttesteket házadban, éjnek idején pedig eltemetted őket, én az Úr elé vittem imádságodat. És mivel kedvére voltál az Istennek, megpróbáltatásnak kellett érnie téged.” (október 24: Szent Rafael arkangyal ünnepének szentleckéjéből: Tób 12,12-15)

A legújabb római pogányságokat hallván, van abban valami kísérteties, hogy az újegyház újkalendáriumából törölték Szent Rafael arkangyal ünnepét is. Mintha ez elővetítette volna azt a szégyenteljes tettet, amit Róma püspöke éppen most követett el: megtagadta egy holttest – egy élete végéig magát katolikusnak valló ember holttestének az – eltemetését. Tóbiás könyve többszáz évvel Jézus születése előtt íródott. Nagyjából abban az időben, amikor egy pogány görög – Szophoklész – Antigoné című drámájában szintén világosan elítélte azt, amit a katolikus Egyház egészen mostanáig, Bergoglio uralkodásáig az egyik legistentelenebb véteknek tartott: a holtaktól megtagadni a végső tisztességet, a tisztességes eltemetést.

Az Antigoné interneten megtalálható szövege így kezdődik: „A görögök hite szerint csak azok lelke juthatott be haláluk után az Alvilágba, akiket eltemettek, az elföldeletlen holtaké nem; éppen ezért súlyos vétek volt bárkit temetetlenül hagyni, s aki mégis megtette, annak az alvilági lelkek bosszújától kellett tartania.”
     Keresztény nyelvre lefordítva, aki önhibájából elföldeletlenül hagy egy halottat, az Isten ítéletét vonja magára.

Annak bemutatására, hogy egy ilyen tetten már a Jézus előtt élt pogányok is mennyire felháborodtak, álljon itt néhány részlet Szophoklész drámájából; először Antigoné és Iszméné beszélgetéséből, majd Antigoné és Kreón vitájából, végül a KAR szólamából.

I. Antigoné és Iszméné beszélgetése

ANTIGONÉ
De Polüneikészt, mert elhullt vesztett ügyért,
Ilyen parancs fut szét a város népe közt,
Hogy eltemetni, sem siratni nem szabad,
Hagyják, heverjen ott megkönnyezetlenül,
A dögmadár kívánatos zsákmányaként.
… s vegyék
A tiltó szót szívükre, mert ki megszegi,
Nyilvánosan fogják azt megkövezni majd.

ISZMÉNÉ
Ketten maradtunk meg csupán, gondold csak át,
Mi vár reánk, ha általhágjuk vakmerőn
A törvényt, mit király kimond, s hatalma véd.
Meg kell hogy ezt is értsd: mi gyönge nők vagyunk.
..
Imámmal én az alvilági lelkeket
Engesztelem s hiszem, nyerek bocsánatot,
Mivelhogy kényszerűségből tettem csak így.
De ennél többre őrület gondolni is.

ANTIGONÉ
Hát nem hívlak többé magammal, sőt ha még
Jössz is magad, segítséged nem kell nekem.
Te légy okos, ha tetszik; én őt el fogom
Temetni ha ezt teszem, meghalni szép.
Mint kedves akkor kedvesemmel fekszem ott
A jámbor bűn után, hiszen sokkal tovább,
Mint itt fenn, kell az Alvilágban tetszenem.
Mert ott lenn fekszem majd örökre. Ám ha te
Inkább szegülsz az istenekkel szembe, menj!

ISZMÉNÉ
Én semmit ellenükre nem teszek, hanem
A város ellen tenni sincs erőm elég.

ANTIGONÉ
Hiszen nem Zeusz volt az; ki így rendelkezett,
S az alvilági istenek között lakó
Diké sem szab nekünk ilyen törvényeket.
Parancsaidban nem hiszem, hogy oly erő
Lehet, mely engem istenek nem változó
Íratlan törvényét áthágni kényszerít.
Mert nem ma vagy tegnap lépett életbe az,
De nincs ember, ki tudná, hogy mióta áll.
Az istenek ne mérjenek rám büntetést:
Embertől nem félek, bármily tervet kohol.

II. Antigoné és Kreon vitája

ANTIGONÉ
Mit vársz tehát? Amint nekem minden szavad
Terhemre van, s míg élek csak, terhemre lesz,
Mit én még mondhatok, neked sem tetszik az.
Bizony dicsőbb nevet nem is szerezhetek,
Mint avval, hogy testvérem eltemettem én.
Itt is dicsérnének szívük szerint ezek,
Ha félelem nem volna nyelvükön lakat.
A zsarnokság viszont könnyebben boldogul,
Amit csak kedve tartja, mondhat és tehet.

ANTIGONÉ: De mégis, Hádész egy törvény szerint ítél.
KREÓN: Egyforma sorsot mégse nyerhet jó s gonosz.
ANTIGONÉ: Ki tudja, hátha ott lent ez tisztán marad?
KREÓN: Az ellenségből holtában se lesz barát.
ANTIGONÉ: Gyűlölni nem születtem én, szeretni csak.

III. KAR

Nemzedékről nemzedékre kúszik házukban a romlás,
Mint hullám a tengeren,
Hogyha thrák szelek zavarják
S felkavarják, végigfutva rajta, a mélységeket,
Mély örvényből hömpölygetve
Sós és szennyes áradást,
S zúg a szélcsapkodta, hullámverte partok sóhaja.


A KAR mintha csak az újegyház állapotáról szólna, azt írja le, milyen sors vár azokra, akik olyan parancsokat adnak ki, mint egykor Kreón, és most Bergoglio, Róma püspöke.

Olvastam valahol [sajnos, nem tudom, hogy hol – ha valaki tudja, hogy hol van ez leírva, kérem, írja meg nekem], hogy amikor a csőcselék Mussolini és társai tetemét fejjel lefelé felakasztotta, majd iszonyú, még a kannibalizmusban sem ismert módon meggyalázta és napokig lógni hagyta a milánói Loreto téren levő benzinkút tetejéről, egy katolikus pap, Milánó érseke, az 1996-ban boldoggá avatott Boldog Alfredo Ildefonso Schuster volt az, aki a világi felelőseket megfenyegette, hogyha nem veszik le a holttesteket és nem temetik el, ő a saját kezével fogja ezt megtenni.
     E bestiális hullagyalázásról könyv és film is készült, úgy hogy, aki meg tudja nézni az ilyen képeket, az interneten megtalálja őket.

Az érsek Halottak napja című írása már évek óta fent van a honlapon. E cikkből való a következő részlet: »Ezért találunk még az ókor hitetlen és érzéki kultúrnépeinél is mindig bizonyos vallási érzetet és tiszteletet a halottakkal szemben. A régiek úgy hitték, hogy e világból való távozásuk után az emberek lelkeinek Isten ítélőszéke elé kell állaniuk. Ezért mutattak tiszteletet irántuk, ami mind a halott testére, mind a sírjára kiterjedt. A halál fensége előtt a gyűlölet, az emberi szenvedélyek és a bosszú általában megszűntek, mégpedig e mottó alapján: „Légy békülékeny a halottakkal szemben.” Az ősök árnyai és a törvény gondoskodott a sírok sérthetetlenségéről. Ezért számított a görögöknél és a rómaiaknál a bűnösre kiszabható legsúlyosabb büntetésnek, ha a sír becsületét megtagadták tőle. Úgy hitték, hogy az ilyen ember lelkének a nyugalom reménye nélkül örökké az űrben kell bolyongania.«

Mussolini haláláról Sergio Luzzatto írt könyvet, a címe: „Il Duce: Élet a halál után”. Az amazon.de-n Matthias Lubinsky írt recenziót a könyvhöz. Ebben írja: »Mussolini eltorzított teste fejjel lefelé lóg a milánói Piazzale Loreto-n levő benzinkút rácsos tetejéről. Egy kép, melynek leírásához az „irtózatos” vagy „bestiális” szavak túl kevésnek bizonyulnak.«
     Mussolinit ezután ugyan eltemették, de hívei egy évvel később kiásták. Ezt követően még több mint 10 évig utaztatták a holttestet (közben többször valamilyen egyházi épületben volt elrejtve), amíg végül 1957-ben kiadták maradványait a családnak, akik aztán viszonylagos nyugalomban eltemethették.
     Az internet egyik cikke e borzalommal kapcsolatban olyasmit is megfogalmaz, hogy az új Olaszország felépítése Mussolini holttestének meggyalázásával kezdődött. (Egyébként azt a 14 éves papnak készülő fiút, akit ugyancsak olasz kommunista partizánok öltek meg, úgy hogy az arcát a felismerhetetlenségig eltorzították, majd közvetlen közelről agyonlőtték, csak azért, mert a fiú reverendát viselt, mostanában avatták szentté.)
     Az olasz csőcselék volt az is, aki Boldog IX. Pius pápa holttestét a Tiberisbe akarta dobni, amikor a pápa halála után három évvel holttestét végre megpróbálták éjjel a Vatikánból a Szent Lőrinc bazilikába szállítani. Robert Quardt S.C.J. „Az utolsó pápakirály” című könyvének német kiadásában így írja le a történteket: »Az utolsó pápakirály azt kívánta, hogy a falakon kívüli Szent Lőrinc bazilikában legyen utolsó nyughelye. Halála után azonban először a Szent Péter bazilikában temették el, mert joggal féltek attól, hogy a halottas menetet a római csőcselék zaklatni fogja. A holttest átvitelére ezért csak három évvel később került sor. Hogy elkerüljék a zavargásokat, az olasz kormány utasítására ez 1881. július 12-ről 13-ra virradó éjszakán történt meg. Ez a temetési szertartás valóban egyedülálló a világtörténelemben! [A könyv 1961-ben íródott.] Pont éjfélkor indult el a menet. A négylovas halottas kocsit egy sor hintó követte prelátusokkal és pápahű előkelő rómaiakkal. Az útvonal mentén a házak ünnepélyesen voltak kivilágítva, és az ablakokból virágokat szórta a koporsóra. De alig hagyta el a menet a Szent Péter teret, a másik oldal is megjelent. Hangos kiáltások hallatszottak: „Viva Italia! Viva re! Viva Garibaldi! Morte al papa! Morte ai Preti! Al fiumei il porco! Al Tevere la carogna!” Az olvasó ne ijedjen meg, ha ezeket a mondatokat németül is visszaadom [itt persze magyarul]: „Éljen Olaszország! Éljen a király! Éljen Garibaldi! Halál a pápára! Halál a csuhásokra! Vízbe a disznóval! A Tiberisbe a döggel!” – Csak egy hajszálon múlott, hogy a koporsót nem dobták a folyóba. Állandó védekezés mellett érte el a menet, amit mindenütt újból és újból megtámadtak, éjfél után két órakor célját, a Szent Lőrinc bazilikát.«

A mostani történethez tartozik még, hogy amikor a római Gestapo parancsnoka, Herbert Kappler ezredes [a megtéréséről készült film legmegrázóbb részletei ITT láthatók], Priebke felettese 1978-ban meghalt, az ő temetése nyilvánosan és minden zavar nélkül folyhatott le. Ma viszont már 2013-t írunk. Akik a világháborúban éltek, már nem is élnek, és meg vagyok győződve róla, hogy a mai bestiális hullagyalázók között nem, vagy alig van olyan, akinek valami köze lenne az 1944-es eseményekhez.
     És abban is biztos vagyok, hogy olyan emberek, akik elesett, nagyon idős embereket, sőt még a holttestüket is az itt leírt, és filmeken is látható módon képesek meggyalázni, Priebke helyében, vagyis, egy háborúban, egy konfliktusos helyzetben százszor nagyobb gazságokat követnének el. Olyan nincs, hogy valaki hullát gyaláz, de különben irgalmasságot cselekszik és igazságtalan parancsot tagad meg és saját magát veszélyeztetve mások megmentésén fáradozik. Nem, az ugyanúgy megfutamodik, ahogy a kommunista elkövetők megfutamodtak, amikor tettükért 335 idegen embert végeztek ki! Azzal a különbséggel, hogy valószínűleg ők később még meg sem térnek, hiszen lelkiismeretüket a világ gratulációja elfojtja. Ahogy a mostani hullagyalázók esetlegesen jelentkező lelkiismeret furdalását is megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi, hogy a világ nekik ad igazat, őket csodálja „hősies” cselekedetükért.

De – miként már annyiszor volt szó róla – elsőként nem a világ, hanem az egyház züllött idáig: a Mussolini meggyalázott holttestét eltemetni akaró, a végletekig felkorbácsolt és minden emberi mivoltából kivetkőzött csőcselékkel nyíltan szembenálló főpapból, egy 100 éves katolikus eltemetését nyíltan megtagadó egyházig, főpapig süllyedt le.

E bevezető, történelmi áttekintés után álljanak itt a legújabb hírek Erich Priebke holttestének sorsáról, illetve a katolikus újegyház teljes csődjéről.

Elsőnek azt a keveset közlöm, amit Fuchs atya mondott most vasárnap: Az ő tudomása szerint a rendőrség (vagy katonaság) a Piuszos kápolnában zajló gyászszertartás közben egyszerűen elkobozta a koporsót. Szerinte a napokban közzé fogják tenni Priebke írásos bocsánatkérését, azaz nyilvános bűnbánatát és jóvátételét a 69 évvel ezelőtt elkövetett tettéért. Ezt a bocsánatkérést katolikusként, tehát nyilván már évekkel, évtizedekkel ezelőtt megtette.

Fuchs atya és a média híreiből csak találgatni lehet, hogy valójában mi is történt pontosan. De ha összetesszük a mozaikokat, akkor a következő leginkább lehetséges kép áll össze:
     1) Róma püspöke, azaz Bergoglio megtagadja Priebke eltemetését, valójában ezzel indítja el a botrányt, ezzel hívja fel a média figyelmét az egész ügyre;
     2) Mivel az ügyvéd, nyilván Priebke kérésére, ragaszkodik a katolikusként egyedül lehetséges koporsós temetéshez, ehhez kápolnát és sírhelyet keresnek;
     3) Az elsőt az FSSPX olasz disztriktje felajánlja, a másodikat Albano helyi temetőjében keresik, de emiatt értesíteniük kell a kisváros polgármesterét;
     4) A baloldali polgármester egyfelől megtiltja a halottaskocsinak, hogy egyáltalán bejöjjön a városba, másfelől, miután értesül a rendőrprefektusnak az ő parancsát feloldó utasításáról, demonstrációt szervez a Pius kápolna elé (ezt nem is tagadja);
     5) A rendőrség nagy erővel vonul ki, és biztosítja, hogy a halottaskocsi elérje a kápolnát, ahol megtartják a gyászszertartást;
     6) Ha a rendőrség megengedte, hogy Priebke holtteste elérje a kápolnát, akkor igen valószínűtlen, hogy a gyászszertartás közepén lefoglalta volna a koporsót, ezt nyilván csak a gyászmise végén tette meg, hiszen a temetést a város vezetői megtagadták;
     7) Priebke koporsója még most is a katonai repülőtéren várja, hogy valaki hajlandó legyen végre egy sírgödröt adni neki. – Nekem ezzel kapcsolatban az is eszembe jut, hogy a Jézus korában élt zsidók sem tagadták meg az általuk keresztre juttatott Üdvözítőtől a tisztességes eltemetést. Csakhát az kétezer évvel ezelőtt történt és nem ma!


Mit jelent egy gyászmise
(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2013. október 17.)

Priebke földi maradványaival való bánásmód, azaz az a barbarizmus, ami az itt szított botrány mögül előtör, azt a bizonytalan érzetet kelti, hogy a minden illem elvesztésének ez a megnyilvánulása a liturgiával, illetve ennek lerombolásával is kapcsolatban van. Erről írt Fr. Blake az angliai Brighton-i St. Mary Magdalen plébánosa blogjában:

Lehetséges, hogy itt a gyászszertartás két különböző felfogásáról van szó. Abban a rítusban, melyben Priebke számára a gyászmisét bemutatták, nincs különbség abban, hogy milliókat ölt meg vagy a szentség hírében halt meg. Az Egyház mindkét esetben Isten irgalmasságáért könyörgött volna abban a tudatban, hogy Isten méltóságával szemben mindannyian csak bűnt és vétket tudunk felmutatni. Vallini bíboros a gyászszertartás alatt talán „az elhunyt életének megünneplését” érti, melynél a barátok és rokonok kereshetik ki az olvasmányokat, a zenét, és még a liturgikus ruhák színét is, és egy együttérző pap dicshimnuszokkal teli prédikációt mond.
     Egy ilyen modern „feltámadási-ünnepséggel” valóban kísértésbe lehet esni, hogy egy kitaszított tetemét, mint Kreón az Antigonéban Polyneikes tetemét, a sintértelepen hagyják inkább elrohadni. Ugyanakkor azon emberek számára, akik merik saját agyukat használni, ez a megoldás már Krisztus előtt ötszáz évvel sem volt elfogadható megoldás. És mindazok számára, akik valaha tudatukkal énekelték, vagy csak hallották a Dies Irae-t énekelni, pláne nem.”.


[Az én véleményem szerint Fr. Blake sem tartozik azok közé, akik „merik a saját agyukat használni”, hiszen mondjon nekem egyetlen olyan hierarchikusan felépített intézményt, ahol egy botrányért nem az illetékest, hanem csak annak vezetőjét hibáztatja bárki! Róma püspöke nem Villari bíboros, hanem a mindenkori pápa, azaz most éppen a magát Ferencnek nevező Bergoglio. 1) Egész eddigi viselkedése, argentin múltja minden perce, megnyilvánulása előrejelezte és bizonyítja, hogy ilyesmire igenis képes. 2) napok óta ezzel van tele a sajtó. Ő, aki előtt mindig ott van az internet és a telefon, nem hallott arról, ami most Priebke-vel történik? Akkor ő az egyetlen Rómában, akivel ez előfordul. És ha ellenezné helyettese intézkedését, ezerszer lett volna alkalma azt korrigálni. A legnagyobb katasztrófákat soha nem a nyílt ellenség, hanem mindig a teljes igazságot észre nem venni akaró barátok hamissága, gyávasága okozza.]


A gyűlöletnek ismernie kellene korlátokat, de a katolikus nemtelen térdre borulásnak is
Írta: Giuseppe Nardi
(forrás: www.katholisches.info – 2013. október 17.)

A gyűlölet ronda arca lett láthatóvá Erich Priebke halála és eltemetése kapcsán. A bosszút és a gyűlöletet ilyen messzire fokozni, az ellenségtől egy sírgödröt megtagadni, nem jelenti ezen ellenség áldozatainak a tiszteletét. És a legkevésbé van bármi köze is az igazságossághoz.
     A Priebke holttestét rejtő megköpdösött koporsót ért rúgások és ökölcsapások egyszerűen taszítóak. Mutatják az irgalom és megbocsátás nélküli világ torz pofáját. Egy Krisztus és kereszténység nélküli világét. Hogy ez a ronda pofa éppen az egyik legfontosabb keresztény cselekedetnél, egy temetésnél bukkant a felszínre, ezért nem tűnik véletlennek.
     A szervező szerint a szélsőjobboldali csoportok felvonulásától, akik kihasználhatják esetleg Priebke temetését, akarták „az áldozatok emlékét, az áldozatok hozzátartozóit” és az antifasiszta társadalmat megvédeni. Ehelyett erőszakoskodó szélsőbalosok jöttek a mindenütt megtalálható csőcselékkel együtt, amelyik minden időben a keresztrefeszítést követelte.
     Az üggyel kapcsolatban számos újságíró moralizáló csúcsformát mutatott, hiszen még egyszer, csaknem 70 évvel a háború befejezése után, sikerült legyőzni a nemzetiszocializmust. Legalábbis a fejükben. A lehetőségek megritkultak. Priebke-nek 100 évet kellett megérnie, hogy a baloldali hangadó rétegnek még egyszer megszerezze ezt a különösen borzongató élvezetet.

A média felháborodott a Pius Közösségen, akik hajlandók voltak Priebke számára a gyászmisét celebrálni. Ezzel – szerintük – úgy is csak a Pius közösség és a szélsőjobboldal közötti amúgyis ismert affinitásukat erősítették meg. Hogy a Pius Közösségnek csak azért kellett Priebke-t eltemetni, mert az illetékes plébános a fentről (a pápától mint Róma püspökétől?) jövő utasítás miatt nem tette meg a kötelességét, illetve nem tehette meg a kötelességét, egyszerűen elhallgatták. [Ez az utolsó zárójeles megjegyzés nem tőlem származik, hanem magától a cikk szerzőjétől.]

Figyelemreméltó az a jelenség, hogy a morális roham az eseményekhez való időbeli távolsággal és a személyesen érintettek generációváltásával arányosan csak növekszik radikalitásában. Amikor Kappler, a római Gestapónak a túszok lelövésére parancsot adó vezetője, 1978-ban meghalt, teljes nyugalomban és nyilvánosan lett eltemetve. Most, amikor egy beosztottja halt meg, 2013-ban ez már nem lehetséges. Az Albano-ban krakélereskedő és köpködő demonstrálók és erőszakoskodók 1945 után születtek. 2013-ban a média és valamilyen politikai pimaszok temetést stilizáltak a „jobb elleni harchoz”. Szophoklész Antigonéja már Krisztus előtt 500 évvel foglalkozott azzal az erkölcsi témával, hogy meg lehet-e valakitől tagadni az eltemetést. [Kappler ezredessel kapcsolatban lásd ITT a róla készült film legmegrázóbb jeleneteit.]

A kérdés nem az, hogy lehet-e katolikus temetése olyan valakinek, mint Erich Priebke. A kérdésnek így kell hangzania: Hogyan történhetett, hogy egy civilizált társadalom, ennek hivatalai, értelmiségei és a médiája egy ember eltemetésének jogszerűségét megkérdőjelezze? Ez semmiképpen nem teljesítmény, ez egyszerűen kegyeletsértő. És milyen kegyeletes a katolikus Egyház, mely ismeri a halál pillanatának drámaiságát és ezt maga kíséri – legalábbis akkor, ha politikai korrektségből nem saját maga akadályozza meg magát ebben.

Egy osztrák katolikus internetes oldal [kath.net] odáig ragadtatta magát, hogy a következő címet adta beszámolójának: A Pius Közösség ámokfutása. Ahogy korlátjának kellene lennie a gyűlöletnek, úgy korlátjának kellene lennie a katolikus térdre-borulásnak is. Hiszen pont az ámokfutás ellenkezője történt, ahogy a Pius Közösség hivatalos közleménye is mutatja: „Egy kereszténynek, aki meg lett keresztelve, és megkapta a gyónás és áldozás szentségét, bármi legyen is a vétke és bűnei, amennyiben Istennel és az Egyházzal megbékélve hal meg, joga van egy szentmise és a temetés celebrálására. Ezzel a nyilatkozattal megújítjuk az antiszemitizmus vagy a rasszizmus mindennemű formájának elutasítását, de a gyűlöletnek minden formájának az elutasítását is. A katolikus vallás az irgalmasság és a megbocsátás vallása.”
     [Ez nyilván az olasz disztrikt hivatalos nyilatkozata, nem a németé, mert az olyan, mintha bocsánatot kérne, hogy megtartották a gyászszertartást. Lásd a pius.info október 18-i nyilatkozatát.]

A Pius Közösség tiszteletet érdemel, hogy legalább ők teljesítették papi kötelességüket és megtették, aminek valójában magától értetődőnek kellene lennie. A Pius Közösség tudta, hogy ezzel a tettével megint újabb támadásnak teszi ki magát. Bizonyára okosabb és önzőbb lett volna, ha nem végzik ez a gyászszertartást. Az ezzel járó rizikók ellenére, személyre való tekintet nélkül teljesítették papi feladatukat. Ez tiszteletet kelt velük szemben és megszégyeníti a római egyházmegyét és ennek püspökét. [Aki nem más, mint mindig a hivatalban levő pápa.]

És mindannyiunk anyakönyvébe van írva: Ne köpj a halottra, mert a halállal való találkozás mindannyiunk előtt ott áll, és jobb lenne, ha mindenki arról gondoskodna, hogyan lép Teremtője elé. És közülünk mindenki csak bízhat abban, hogy akkor talál egy papot, aki meggyóntatja, az utolsó kenetet és a szentáldozást feladja és eltemeti. A római egyházmegye „megyés püspökének” döntésében az a megrendítő, hogy ez a bizonyosság megkérdőjeleződik. Ha ma Priebke-től politikai megalkuvás miatt megtagadják azt, ami minden katolikusnak kijár, akkor holnap valami egészen más megalkuvásból másoknak is megtagadhatják ezt. A politikai korrektség olyan zászlócska a szélben, mely állandóan forog.

A Pius Közösség priorátusában a gyászmisének a média-nyilvánossága nélkül kellett volna lezajlania, de a nyilvánosság számára elérhetően. A város baloldali polgármestere azonban nagydobra verte a helyet és az időpontot, és maga is megjelent a priorátus előtt, hogy a demonstrálókat izgassa. [Emlékezzünk, hogy ezt mondta: „Mi itt civilizált és demokratikus módon megyünk az utcára, akkor is, ha hangsúlyozom, hogy a város érzéseit megsértették.” – és a halott érzéseit és a civilizált emberiség érzéseit meg lehet sérteni?] Miután a demonstrálók megpróbálták megostromolni a disztrikt székhelyét, zárták csak be a bejáratot.

Egy filmfelvétel [http://www.youtube.com/watch?v=ol7MabJkb9g] mutatja, ahogy a szélsőbaloldali csőcselék megtámadja Don Curzio Nitoglio papot, aki be akart menni az FSSPX disztriktjének területére. A demonstrálók azt hitték, hogy ő a celebráló pap. [Talán tényleg ő volt, hiszen különben mit keresett ott, amikor nem tagja – már? – az FSSPX-nek: lásd a honlap következő cikkét: Diszkrét, de nem titkos megegyezés című cikk második írását.]
     Azokat a förtelmes sértéséket, amiket felé üvöltöttek, nem lehet itt visszaadni. Ez a szentségtörő gyalázat dokumentuma. [Lásd mit kiabált az olasz csőcselék Boldog IX. Pius pápa holttestére.]
     A gyűlölet képeihez hozzátartoznak a Fosse Ardeatianen lelőtt túszok ugyanúgy, mint a kommunista partizánok által meggyilkolt 33 német katona és 2 olasz civil.


Priebke temetése további vitákat kavar
(forrás: www.kath.net – 2013. október 18.)

[A kath.net cikkeit csak azért közlöm, mert újságjuk nem bulvárlap. Igyekeznek normális stílusban, megbízható és a legfrissebb információkat közölni. Egyúttal kiváló képet nyújtanak a mostani konzervatívnak és hithűnek látszani akaró újkatolikus értelmiségről. Remekül példázzák Williamson püspök úr állítását, miszerint a borzalmak csak azért történhetnek meg, mert a katolikusok elvesztették a hitüket. A kath.net fejlécében hetekig volt látható és gyakran most is látható Ratzinger és Bergoglio együttes fehérruhás képe ilyesfajta a felirattal: Micsoda nagyszerű dolog így látni együtt őket! Aki pedig elvesztette a hitét, az már azt se tartja elítélendőnek, ha egy katolikus embertől megtagadják az eltemetést. Ennél világosabban nem lehet bemutatni, hova vezet a hajbókolás, a megfelelni akarás, és az ezeket kivédhetetlenül követő hitgyengülés, majd aposztázia.]

Erich Priebke náci háborús bűnös temetése továbbra sem tisztázott. [Már ez is undorító: miért kell 69 évvel a háborús események után valakit 100 éves korában is náci háborús bűnösnek nevezni?] „Komplex technikai-jogi összefüggésről” van szó, idézi az olasz média a római kormányköröket. Egy hamvasztás csak az elhunyt akaratából vagy a hozzátartozók beleegyezésével történhet. Ilyen pedig nincs, írta az „Il Sole 24 Ore” napilap. [No lám, ebből is látszik, hogy Priebke tudta, hogy az elhamvasztás bűn, ezért nem akarta, hogy úgy temessék el, ahogy a pogányokat.]

Az sem tudni bizonyossággal, hogy hol van Priebke koporsója. A Rai olasz tévétársaság csütörtökön, október 17-én azt közölte, hogy a holttest továbbra is a Pratica di Mare katonai repülőtéren van, ahova a tradicionalistáknál meghiúsult gyászmise után vitték. [Erről lásd a fenti gondolatmenetet.] Más forrás úgy tudja, hogy a koporsót szerda este ismeretlen cél felé elszállították.

Eközben a keddi albanoi gyászszertartásnak jogi utójátéka is lesz. A média szerint Velletri ügyészsége elrendelte a nyomozást Róma prefektusa, Giuseppe Pecoraro ellen. [Ha ez igaz, akkor ez egetverő disznóság, ami azonban kristálytisztán mutatja a mai társadalom iszonyatos romlottságát: nem a botrányt kavaró polgármestert, a hulla- és papot-gyalázó randalírozókat, hanem az egyetlen tisztességes szerepet játszó világit akarják megbüntetni.] Pecoraro Albano polgármesterével szembeszegülve először engedélyezte a gyászszertartást, majd miután azon a szélsőjobboldaliak is részt akartak venni, megszakíttatta.
     [Aki már járt Albano-ban, az tudja, hogyha bezárják a nagy kaput, és azt nyilván a halottaskocsi megérkezése után bezárták, akkor a területre nem lehet másképp bemenni, csak egy keskeny személykapun, amin nem lehet „beözönleni”. A videón világosan látszik, hogy ott állnak a rendőrök. Don Curzio Nitoglio papot is a rendőrök tuszkolták be ezen a kis ajtón. Ezen csak az mehet be, akit beengednek, illetve aki előtt belülről kinyitják a zárható ajtót. Hogyan lehet akkor arról beszélni, hogy egy csoport be akart volna hatolni?]

Maga az FSSPX is egyre növekvő nyomás alatt áll, hogy igazolja magát. [Fantasztikus! Giuseppe Nardi cikke, amiben a kath.net tagjainak azt ajánlja, hogy ne essenek olyan készségesen hasra a politikai korrektség követelményei előtt, egy nappal hamarabb jelent meg, mint ez a cikk. Láthatóan semmi hatása nem volt.]
     Bár a háborús bűnös gyászszertartását egy olyan pap tartotta, aki kivált a közösségből. [Akkor az a feltevés igaz, hogy a videón látható Don Curzio Nitoglio celebrálta mégis a misét.] De hogy az olasz Pius Közösség mégis megengedte, hogy ez a gyászszertartás éppen a székhelyének kápolnájában történjék, nemtetszést váltott ki. [Miért, hol kellett volna? Az FSSPX-nek Rómában egy pirinyó kis kápolnája van csak, oda még a koporsót sem lehet bevinni. Más városban nem tudom, mije van, de ha van is nagyobb kápolnája, ezek nagyon távol fekszenek Rómától.]
     Mert már a 2012. októberében a közösségből kizárt püspök és holocaust-tagadó Richard Williamson esetében is komoly kérdések merültek fel, hogy milyen történelmi képet képvisel a Pius Közösség a nemzetiszocialista és fasiszta ideológiák alatt elkövetett népirtásokkal kapcsolatban?
     [Végre helyben vagyunk! Itt bújuk ki a szög a zsákból. Minden ide tér vissza. Ezek szerint, ha Williamson püspök úr holnap meghal – adja Isten, hogy ne – ő lesz a következő áldozat, az ő koporsója fog a világ körül keringeni valamilyen repülőgép fedélzetén. Tegnap a Kossuth Rádió déli híradója szerint, Putyin azt mondta, hogy Belusconi-val csak azért van baja a nyugatnak, mert a lányokat szereti, és nem a fiúkat. Ha a fiúkat szeretné, senki nem támadná. Priebke-vel és Williamson-nal is csak az a baja a világnak, hogy ahelyett, hogy a lehető legvédtelenebb emberi lényeket, a magzatokat öldösnék, nem a politikailag korrekt, egyetlen lehetségesnek kikiáltott történelemképet tartják igaznak.]

Az olasz demokrata párt egyik képviselője az olasz belügyminiszter, Angelino Alfano-val parlamenti megkérdezést követelt a prefektus eljárása miatt. Priebke két fia közül az egyik megerősítette, hogy keresztény temetést akarnak apjuknak. [Ezek szerint akkor van fia Priebke-nek? Nardi úgy írta, hogy nincsen. Ha viszont vannak fiai, akkor miért nem ők jelentették be a halálesetet, azaz miért áll az egyházmegye nyilatkozatában, hogy azért tagadták meg az eltemetést, mert „október 12-én reggel a plébánosnál nem az elhunyt egyik hozzátartozója nyújtotta be a kérelmet, hanem Priebke úr ügyvédjének megbízottja, egy nő”. Persze, ha vannak fiai, akkor azok nyilván Argentínában élnek, ahol Priebke több mint 45 évig maga is élt.]]

A hozzátartozók eddig nem nyújtottak be kérelmet, hogy a holttestet Németországba vigyék. Ugyanakkor ez a verzió még nyitva áll. Róma polgármestere, Ignazio Marino szerdán azt közölte, hogy felvették a kapcsolatot a német kormánnyal. Ezzel szemben Berlinben a Külföldiek Hivatalának szóvivője azt hangsúlyozta, hogy a kérdés megoldása nem a német kormány ügye. Egy elhunyttal annak az országnak kell foglalkoznia, ahol a haláleset történt.

Az „Il Sole 24 Ore” napilap szerint a Cassino-i német katonatemetőben való eltemetés is szóba került. A II. világháborúban porig bombázott Monte Cassino-i bencés kolostor alatt fekvő temetőben 20 ezer német katona nyugszik. Cassino polgármestere, Giuseppe Golini Petrarcone az újság szerint „határozott idegenkedést” mutatott az ötlettel szemben.

Priebke ügyvédje, Paolo Giachini bejelentette, hogy nyilvánosságra fogja hozni az elhunyt videó-végrendeletét. Azt nem mondta, hogy mikor. Priebke az utolsó pillanatig tagadta a gázkamrák létezését. [Bravó, kath.net, ez most nagyon kellett ide! Biztos lehet benne, hogy továbbra is az első sorban állhat a kihallgatásokon!]


A múlt keddi albanoi eseményekről a következő linken lehet képeket megnézni: http://www.welt.de/politik/ausland/article120936230/Piusbrueder-veranstalten-Trauerfeier-fuer-Erich-Priebke.html


Monte Cassino a szövetségesek bombázása előtt

Monte Cassino a szövetségesek bombázása után

A Bíbor és fekete című film internetes elérhetősége:
http://www.magyarvagyok.com/videok/28-Film/217347-Bibor-es-fekete.html

Feltéve: 2013. október 21.


vissza

AZ IDŐK VÉGE oldalra                              a KEZDŐLAPRA