A végidő jele: „A gonoszak egyre gonoszabbak lesznek”

Pár napja kommentárt írtam az egyik németnyelvű „újkonzervatív katolikus” blog a nők nadrágviselését elítélő cikkéhez. Azt helytelenítettem, hogy mind a blog szerkesztője, mind az idézett püspöki levél e témát – Siri bíboros 1960-ban egyházmegyéjének papjaihoz írt pásztorlevelében – kizárólag emberi oldalról vizsgálta, és egy szót sem ejtett Isten parancsáról, és a szoknyaviselet teológiai megokolásáról, ahogy ezt annak idején W. atya nekünk nagyon érthetően elmagyarázta e két szentírási ige alapján: Ter 1,27: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.” – MTörv 22,5: „A nők ne hordjanak férfiruhát, s a férfiak se női ruhát. Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr, a te Istened szemében.”

Kommentáromra elsőnek egy nő reagált, aki, valójában említésre sem méltó válaszát, így fejezte be (abból indult ki, hogy a nők nadrágviseletét csakis egy férfi bírálhatja – én ugyan szokásom szerint teljes névvel jelentkeztem be, de, német honlapról lévén szó, ő így is férfinak nézett) (szószerint idézve): „A szó [mármint, ami a nőket arra ösztökéli, hogy nadrágot viseljenek] így hangzik: „SZABADSÁG”. Egy férfi ezt nem tudja átérezni, de nadrágot viselni annyit jelent, mint szabadnak lenni. [Azt hiszem, ebben nagyon igaza van: Az a nő, aki nadrágot hord, valójában, lelke mélyén Isten parancsai alól akar felszabadulni, ösztönösen ezeket tagadja meg, hiszen születésétől kezdve él benne a női ösztön, ami ellentmond annak, hogy úgy nézzen ki, mint a férfi, úgy öltözködjön, ahogy a fiúk – ezt az ösztönös viselkedést még megrontatlan kislányoknál mindig tapasztalni lehet.] Nem tudja elképzelni, hogy a nők nem szeretik, ha férfiak írják nekik elő, hogy hogyan öltözködjenek?”

A végidő egyik legjellegzetesebb jele a Szentírás szavai szerint ez: a gonoszak egyre gonoszabbak lesznek, a jók egyre jobbak. Ez az első olvasatra semmit mondónak tűnő mondat nagyon is sokat jelent: Normális korokban, még az aránylag rosszabbakban is, szinte fele-fele arányban fordul elő, hogy rossz emberek megtérnek, illetve jó emberekből rossz emberek válnak. Normális korokban az emberek elég nagy része hallgat a józan paraszti észre, és tapasztalatai nagyban befolyásolják viselkedését: de legalábbis a hasznosat meg tudják különböztetni a bizonyítottan haszontalantól. Most viszont ilyesmi nem létezik; én életem második felében, azaz már pár néhány évtized óta egyetlen egy esettel sem találkoztam, ahol valaki erkölcsi, szellemi, lelki téren javára változott volna meg, sőt. A rosszakból – a fenti idézet szerint – soha nem lettek kevésbé rosszak, vagy pláne jók, hanem csakis még rosszabbak.

Visszatérve a nekem adott válaszra: olvastán azonnal hálát adtam az Úristennek, hogy én, mióta csak az eszemet tudom, igenis kifejezetten örültem, ha valaki megmondta nekem, hogy hogyan kell viselkedjek, főleg ha ez a valaki egy férfi volt. Természetes, hogy nem vakon engedelmeskedtem bárkinek, de az, hogy a Szentírás szavainak ellentmondjak, hogy egy elöljárónak, tekintélynek parancsait szándékosan áthágjam, soha nem jelentett számomra „szabadságot”.
     Ezután azt próbáltam magamban felidézni, hogy az általam alaposan ismert emberek, akik mostanában határozottan semmibe veszik az Úristen parancsait, milyenek voltak korábban? És valóban: mindegyikőjük azok közé tartozik, akik korábban is rendszeresen kikérték maguknak, hogy mások, de komoly emberek mondják meg nekik, hogy mit csináljanak, sőt, azt is, hogy Isten legyen ez a megmondó.

A minap feltett cikkben olvasható, hogy az Úr a végidőkkel kapcsolatban ezt mondta Boldog Taigi Annamáriának: „A győztesek azok lesznek, akiknek megadom az alázatosság lelkületét”. Pontosan ez a döntő próbatétel! Ki az, aki alázatosan követi Isten parancsait, és meghajol akarata előtt, mégha ez látszatra nehézségeket is hozhat magával, és ki az, aki az ember emancipációjára, nagyságára, „szabadságára”, vagy saját vélt érdekeire hivatkozva, ellenáll neki!

A biztosan nem katolikus, de a világot elfogulatlanul szemlélő tudós, Konrad Lorenz „A civilizált emberiség nyolc halálos bűne” című könyvében ezt írja: „Az, akit bizonyos társadalmi magatartásmódok és a velejáró érzelmekre való képesség kiesésével sújtott a sorsa, valóban sajnálatra méltó beteg, és rászolgál teljes együttérzésünkre. Ez a betegség azonban a gonoszság. … Az az áldemokratikus dogma, amely szerint minden emberi magatartásforma tanulás útján alakul ki, egyre inkább elhallgattatja a természetes jogérzéket és táplálja a parttalan tolerancia veszélyes irányzatát. … A közfelfogás a kirekesztettben inkább a sajnálatra méltó beteget látja, semmint az ördögi gonoszt, ami tisztán elvi értelemben teljesen helytálló is. Ha azonban ehhez a felfogáshoz még magáévá teszi azt az áldemokratikus dogmát is, miszerint minden emberi magatartást a tanulás határoz meg, tehát korlátlanul változtatható és korrigálható, akkor súlyosan vétkezik az emberi társadalom ellen.”
     Magyarra lefordítva: igenis vannak olyan gonosz emberek, akik gonosznak születtek. Az ember rosszra hajló természete miatt pedig még a jó ember is a rosszra hajlik. Régen a környezet, a tanítás, a nevelés, az Egyház, a jogrendszer, és megannyi más szabályozási rendszer, erkölcsi elvárás, sokat lefaraghatott az emberek rossz tulajdonságaiból, de legalábbis jelentősen csökkenthette megjelenési formáikat, behatárolhatta működési területüket. Mai világunk többek között éppen azért annyira sátáni, mert ezeket a mérséklő erőket mára már mind felszámolták, sőt olyan rendszerekkel helyettesítették, melyek kifejezetten a bűnnek kedveznek, a bűnös, gonosz embereket jutalmazzák.
     Ennek következtében bármely környezetben születik, él valaki, rossz hajlamait, tulajdonságait senki és semmi nem „veri” ki belőle. És ami a legborzasztóbb, és legfontosabb e cikk tárgyát tekintve: pontosan ezek a rossz tulajdonságok azok, melyekre a Sátán épít, melyek a vele való kapcsolatot létrehozzák és fent tartják! Ezek között első a dölyf, az az ostoba fennhéjázás, a szelíd alázat pontos ellenkezője, ami a fenti nő válasza mögött áll: Az ember nem tűri, ha más, elsősorban Isten és az Egyház írja elő neki, hogy hogyan viselkedjen.
     Csakhogy az ember előtt kizárólag két út áll: vagy az Isten adta szabadság a jó követésére, vagy a Sátántól kapott rabszolgaság, mert rossz hajlamai, rendezetlen vágyai egyedül ide vezetik és zárják be.


Mindezek bemutatására álljon itt egy tegnap megjelent tudósítás összefoglalója, mely kitűnően példázza a már szinte teljesen sátánivá vált világ, benne elsősorban az ember-csinálta-egyház romlottságát:

„Imavirrasztás a homofóbia ellen”
(forrás: www.katholisches.info – 2018. május 15.)

2018. május 20-án, azaz Pünkösd vasárnapján Reggio Emilia, észak-olasz városban a Regina Pacis (béke királynője) nevű, Paolo Cugini által vezetett „plébánia” szervezésében „imavirrasztást a homofóbia ellen” tartanak. A rendezvény, melynek teljes neve: „Imavirrasztás a homofóbia, a transzfóbia és az intolerencia minden formájának leküzdéséért”, Szent János evangéliumának e sorait választotta mottójául: „Az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,32) A rendezvény szónoka a baptista pásztornő, könyvíró és „teológus”, Lidia Maggi. A virrasztás plakátján egy homo-színekre mázolt kereszt látható. …

Az illetékes „püspök”, Massimo Camisasca, akit a hívek arra szólítottak fel, hogy akadályozza meg az összejövetelt, meglepetésszerűen hírül adta, hogy tiltás helyett személyesen fog részt venni a virrasztáson. [Döntésének előzménye: Valamikor ő jelentette az olasz „tradicionalisták” titkos reménysugarát. Egyszer mondott valamit a homoszexualitás ellen, mire akkora médiakampányt indítottak ellene, hogy ő jobbnak látta megfutamodni, és teljes mellszélességgel a homokosok pártja mellé felsorakozni.]

Cugini szerint (aki az itt látható képen Che Guevara pólóban celebrál „misét”) a homoszexualitás „természetes” dolog, aminek plébániáján helyet akar adni [egyébként ugyanezt jelentette ki hivatalosan a brüsszeli „bíboros-érsek” is a napokban]. Cugini már az elmúlt évben is szervezett egy ilyen imavirrasztást az akkori homo-parádé alkalmából.

Az „imavirrasztást” „liturgikus” program követi, amit a baptista, metodista és waldensek „egyházának” „hit és homoszexualitás” nevet viselő bizottsága dolgozott ki. Ebben az „evangéliumi radikalitás kifejeződéseként” nyíltan az egyházi tradíciótól való elszakadást és a homoszexualitás elismerését követelik.
     Ugyanezek a körök támadják azokat a „tradicionalista, katolikus csoportokat”, akik nem vesznek részt a homofóbia leküzdéséért vívott harcukban, ami annál „sajnálatosabb”, mivel ők is „ugyanazt az igét hallgatják és ugyanazon az eucharisztikus úrvacsorán vesznek részt”. [Ebben teljesen igazuk van: mindannyian hitehagyott, vagy eretnek szekták tagjai, akik kultikus összejöveteleiken valójában bálványimádást végeznek.]

A baptista szónok, Lidia Maggi a progresszív „katolikus” körökben is szívesen látott vendég, akinek „katolikus” teológus támogatói vannak. Maggi a Trienti Zsinat városának egy másik „munkás-papjával”, Lino Zatelli-vel az elővárosi Borromei Szent Károly – több célra alkalmas berendezésű – beton-templomban, már „koncelebrált” is, anélkül, hogy az illetékes „püspök” erre bármit is reagált volna.


Végkövetkeztetés:
A Szentírásban alig van annyira világos, egyértelmű kijelentés, mint az, hogy a homoszexualitás „égbe kiáltó bűn”, amit Isten a Szodomát és Gomorrát ért csapáshoz hasonló módon torol meg. Ezért ezekre az emberekre és nagyjából az egész zsinati szektára szinte szóról szóra illenek ezek a szavak, melyeket az Úr mondott Elisabeth Canori-Mora látnoknőnek: „Isten a sötétség hatalmát fogja arra használni, hogy a szektásokat és istenteleneket, akik az Anyaszentegyházat alapjaiban akarják megrendíteni és megsemmisíteni, kiirtsa. Ezek a nyomorultak vakmerő gonoszságukban azt hiszik, hogy Istent letaszíthatják trónjáról; de Ő csak nevet alattomosságukon, és hatalmas karjának egyetlen jelével megbünteti az istenkáromlókat és istenteleneket.”

Boldog Taigi Annamáriának az Úr azt mondta, hogy akkor fog beavatkozni, azaz akkor jön el a nagy csapás, amikor „a körülmények úgy fognak alakulni, hogy az ember nem lesz képes többé befolyásolni őket”. Pater Pio pedig így intette híveit: „A házon kívül senkivel se beszéljetek. (Pater Pio 1950. február 7-én mondott intelmei a háromnapos sötétséggel kapcsolatban)
     E szavak és a tapasztalatok világosan bizonyítják, hogy „ember itt már semmit nem tehet”. Azokat, akik eddig nem tértek meg, semmilyen érv, egyáltalán semmilyen emberi tett nem tudja többé észre téríteni. És az is meglehet, hogy Isten maga is lemondott már róluk, miután tengernyi sok kegyelmi ajándékát mind egy szálig visszautasították.


Feltéve: 2018. május 16.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA