|
EUKARISZTIKUS KONGRESSZUS BARIBAN „Kérlek mindannyiotokat a spirituális egység útjának járására” XVI. Benedek pápa tartotta a délolaszországi kikötővárosban, Bariban az eukariszti-tikus kongresszus záróistentiszteletét. Első pasztorális útja során a pápa többszázezer hívő előtt a vasárnap és az eukarisztia ünneplésének központi jelentőségét hangsúlyozta beszédében. „Vasárnap nélkül nem tudunk élni”, ez volt annak a 49 kereszténynek a kijelentése, akiket 304-ben szörnyű kínzások után kivégeztek, mert Diokletianus császár tiltása ellenére vasárnap misére gyűltek össze. A pápa mondanivalóját a vértanúk eme vallomására építette fel. Aki a hétköznapokat e világ fogyasztásorientált és a túlvilágot elfelejtő sivatagában keresztényként túl akarja élni, annak szüksége van vasárnaponként az eukarisztikus Úrral való találkozásra. De amikor Jézus megígérte a tanítványainak, hogy a kenyérben velük marad, azok protestálni kezdtek. Miért? Mert az emberek Istent nem akarják ennyire közel tudni magukhoz, inkább biztonságos távolságra akarnak lenni tőle. Jézus azonban egészen közel akar lenni hozzájuk, testben és vérben akar velük találkozni. Még azt a rizikót is magára vállalja, hogy e szavai után a 12 apostol elhagyja. De szerencsére Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Neked örök életet adó igéid vannak.” (Jn 6,68) Krisztus jelenléte a szentségben azonban nem statikus, hanem dinamikus: meg kell tőle változnunk. ² ² ²
vissza |