|
ÚRNAPJA „Úrnapja nagy nyilvános áldás” (forrás: www.kath.net – 2005. május 27.) XVI. Benedek pápa május 26-án, csütörtökön első ízben vezette az úrnapi körmenetet Róma centrumában. A Laterán bazilika előtti téren tartott szentmiséjében az Eukarisztiáról és Úrnapja ünnepéről prédikált, amit itt most a vatikáni rádió dokumentációjában szó szerint idézünk.
Úrnapjának ünnepén az Egyház a feltámadás fényében újra éli Nagycsütörtök titkát. Nagycsütörtök is ismer egy eukarisztikus körmenetet, amellyel az Egyház Jézusnak az Utolsó Vacsora terméből az Olajfák hegyére való útját ismétli meg. Izraelben a pászkaéjszakát otthon ünnepelték szűk családi körben; így emlékeztek az első, egyiptomi pászkaünnepre – arra az éjszakára, amelyen a húsvéti bárány vére, az ajtók félfájára és szemöldökfájára kenve, a pusztító angyal elől védelmet szerzett. Ezen az éjszakán Jézus kimegy és átadja magát az árulónak, a pusztító angyalnak: és éppen ezzel győzi le az éjszakát és a gonosz sötétségét. Csak ezáltal találja meg az eukarisztia ajándéka, ami az Utolsó Vacsora termében jött létre, igazi beteljesülését: Jézus valóban odaadja testét és vérét. Átlépi a halál küszöbét, élő kenyér, igazi manna, étek lesz évszázadokra. Teste az élet kenyerévé válik. A nagycsütörtöki körmenettel az Egyház elkíséri Jézust az Olajfák hegyére. Az imádkozó Egyház mindenképpen együtt akar virrasztani Jézussal, nem akarja Őt egyedül hagyni a világ éjszakájában, az árulás éjszakájában, oly sokak közömbösségének éjszakájában. Úrnapjának körmenetében ezt a körmenetet ismételjük meg, de már a feltámadás örömében. Az Úr feltámadott és előttünk halad. A feltámadásról szóló beszámolókban ugyanis van egy közös, nagyon fontos momentum: Az angyalok ezt mondják Jézusról: „Előttetek megy Galileába – ott viszontlátjátok.” (Mt 28,7)
Ezt az üzenetet alaposabban átgondolva azt mondhatjuk: Jézusnak ez az „előremenése” kétfajta irányt foglal magába. Az első – miként hallottuk – Galilea. Izraelben Galilea a pogányok világának kapuját jelentette. És valóban, a tanítványok ott találják Jézust Galileában azon a hegyen, amelyen ezt parancsolja meg nekik: „Menjetek és tanítsátok mind a népeket!” (Mt 28,19/20) Az előremenetelnek másik iránya, amelyet a feltámadt követ, János Evangéliumában olvasható, mégpedig Jézusnak Mária Magdalénához intézett ezen szavaiban: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz.” (Jn 20,17) Jézus előttünk megy az Atyához, Istenhez tér, és követésére hív meg bennünket. A feltámadtnak ez a kétfajta útiránya nem mond egymásnak ellent, hanem együtt adja meg Krisztus követésének valódi útját. A mi utunk igazi célja az Istennel való közösség – Isten maga a ház a sok lakással. Mindazonáltal mi csak akkor tudunk ehhez a házhoz felemelkedni, ha előbb Galileába megyünk – azaz a világ útjaira, azáltal, hogy az Evangéliumot minden népnek elvisszük, Jézus szeretetének ajándékát minden idő minden emberének hirdetjük. Ezért vezetett az apostolok útja a föld határáig; ezért ment el Szent Péter és Szent Pál egészen Rómáig, abba a városba, amely az akkor ismert világ központja volt, igazi „caput mundi”. A nagycsütörtöki körmenet elkíséri Jézust magányosságában egészen a keresztútig. Ezzel szemben az úrnapi körmenet szimbolikusan válaszol a Feltámadt megbízására: Előttetek megyek Galileába; menjetek el tehát ti is a föld határáig, vigyétek el a világnak az Örömhírt. A hit számára az eukarisztia természetesen az intimitás misztériuma. Az Úr megalapította a szentséget az Utolsó Vacsora termében, új családjától, a tizenkét apostoltól, minden idők Egyházának előképétől és megelőzésétől, körülvéve. Ezért vezették be az áldozást az ősegyház liturgiájában a következő szavakkal: Sancta sanctis – a szent adomány azoknak, akik szentté lettek téve.
Szent Pál így intette a korintusziakat: „Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből.” (1 Kor 11,28) És mégis – ebből az intimitásból kiindulva, amely az Úrnak nagyon személyes ajándéka, átlépi az eukarisztia szentsége templomainknak falait. Ebben a szentségben az Úr mindig úton van a világ felé. Az eukarisztikus jelenlét ezen univerzális aspektusa mutatkozik meg a mi ünnepi körmenetünkben. A bor színe alatt Krisztust visszük végig városunk utcáin. Ezeket az utcákat, ezeket a házakat, egész mindennapi életünket az Ő jóságára bízzuk. Útjaink váljanak utakká Jézus számára! Házaink váljanak az Ő számára és vele házakká! Mindennapi életünk itatódjon át az Ő jelenlétével! Ezzel a gesztussal a betegek szenvedését, a fiatalok és öregek magányát, a kísértéseket, a félelmeket – a mi egész életünket a szeme elé visszük. A körmenet nagy, nyilvános áldás akar lenni városunk számára: Krisztus maga az isteni áldás a világ számára – áldásának sugara boruljon mindannyiunk fölé!
Az úrnapi körmenettel – mint mondtuk – a Feltámadtat kísérjük végig útján az egész világon. És miközben ezt tesszük, választ adunk a megbízására: „Vegyétek és egyétek. Igyatok belőle mindannyian.” A Feltámadtat, aki a kenyér színe alatt van jelen, nem lehet úgy „enni”, mint egy egyszerű szelet kenyeret. Ennek a kenyérnek az evése, azaz az áldozás, az élő Úrral való személyes közösségbe lépést jelenti. Ez az áldozás, ez az „evés” valóban két ember közötti intim találkozás, annak megengedése, hogy az Úr élete átjárjon bennünket, annak az Úrnak, aki az én teremtőm és az én megmentőm. Ennek az áldozásnak az a célja, hogy életem az övééhez hasonuljon. Annak életéhez, aki maga az élő szeretet, hasonlóbbá és azonosabbá váljon. Ez az áldozás magában foglalja az imádatot, Krisztus követésének akaratát – annak a követését, aki előttünk megy. Imádat és körmenet tehát a „communione” egyetlen gesztusának a részei – az egyetlen lehetséges válasz az Ő felhívására: „Vegyétek és egyétek.” Körmenetünk a Santa Maria Maggiore bazilikánál, a Madonnával való találkozással végződik, akit a kedves II. János Pál pápa „eukarisztikus asszonyként” szólított meg. Igen, valóban, Mária, az Úr Anyja, tanít meg a legjobban bennünket arra, mit jelent közösségbe – communione – lépni Krisztussal: Mária saját testét, saját vérét adta Jézusnak, ő az Ige élő sátrává lett, amikor testét és lelkét áthatolni engedte tőle. Őt kérjük, a mi szent anyánkat, hogy segítsen nekünk egész lényünket mindig jobban megnyitni Krisztus jelenlétének. Hogy segítsen nekünk Krisztust hűen követni, minden nap, életünk minden útján. Ámen. ²²²²² vissza |